ellés

Nagycsaládosok lettünk

Nos, az ígért folytatás kissé váratott magára, de mentségemre legyen mondva, hogy az időt addig sem haszontalanságokkal töltöttem, példának okáért itt van Boby kutyám, aki, amint leülök a gép mellé, már túrja is le a kezem a billentyűzetről, hogy inkább őt simogassam. De ez majd egy másik sztori lesz …

Szóval ott tartottunk, hogy vártuk a megfelelő pillanatot. És lám, a természet rendje szerint Kifli el is kezdett tüzelni egy szép késő őszi napon. Innentől kezdve vadul figyeltük, hogy mikor érkezik el az az idő, amikor Zoli akcióba lendülhet. Nos, ma (és gondolom 15 éve is) erre léteznek tudományos módszerek, pl. az „ovulációdiagnosztika” szóra keresve számos cikket olvashattok a témában. Fura ez ma már, de akkoriban az internet közel sem volt ennyire elterjedt dolog, nálunk például a cégnél egy erre kialakított helyiségben lehetett használni a világhálót, és olyan lassú volt, hogy sokszor negyed órát is várni kellett egy-egy oldal betöltésére. Egy szó mint száz, a fedezésre alkalmas időpont megállapítására megfigyeléseinkre támaszkodtunk. Már korábban is észrevettük, hogy a tüzelés elején hiába közelednek a szerelemittas kanok Kiflihez, ő bizony még szaglászni sem igen hagyja magát. Amint közelít egy lovag, azonnal szebbik felére ül. Ha az illető lovag mégsem lenne annyira lovagias (mint ez sok esetben elő is fordult), hangos morgással és félelmetes vicsorgással adja tudtára, hogy ha tovább közelít, akkor bizony nem nagyon lesz többé mivel szagolgatnia sem az ő hátsóját, sem más egyebet, mert az orra rövid úton leharaptatik. Aztán úgy 9-11 nap elteltével megváltozik a helyzet, és bármi, szó szerint bármi kerül is a fara mögé, azon nyomban félrecsapja a farkát, és odatartja magát akár az emberi kéznek, akár egy fatörzsnek, villanyoszlopnak, vagy éppenséggel egy hetyke udvarlónak. Tehát a mi diagnosztikai módszerünk abból állt, hogy a tüzeléstől számított ca. egy hét után sűrűn Kifli fara mögé tartottuk a tenyerünket, amiből ő valószínűleg arra következtetett, hogy teljesen megbuggyantunk. Figyeltük a reakcióit, és amint félrecsapott farokkal tartotta magát oda a tenyerünknek, tárcsáztuk Mariann számát.

Az aktus a nagyszoba szőnyegén zajlott, Zoli és Kifli pedig mit sem törődtek az őket feszülten figyelő gazdikkal. Ment minden, mint a karikacsapás, és Mariann úgy döntött, Zoli kutya ezúttal nálunk alszik, hátha kedvük szottyan még az éjszaka folyamán egy kis hancúrozásra. Távozásuk után Zoli kutya otthonosan felugrott az ágyunk végébe, a hátára fordult, és hangosan hortyogva elaludt. Pedig újdonsült arája mindenféle módon próbálkozott rábírni a következő menetre, de mindhiába. Így hát ő is befészkelte magát az ágyba, és mindenki nyugovóra tért. Zoli reggel sem mutatott további érdeklődést Kifli iránt, aki boldog lett volna, ha újra ráveti magát. Így hát a nászéjszaka Kifli számára némi csalódást okozott, Zoli azonban szemmel láthatólag roppant elégedett volt. Reggeli után haza is ment a gazdival, Kiflire pedig innentől fogva úgy vigyáztunk, mint a hímes tojásra, nehogy egy újabb kan „beleszóljon” a kölyökáldásba. Hogy tutira menjünk, egy hét múlva megismételtük az akciót, ezúttal mi vittük a boldog arát Budapestre.

Ettől fogva türelmetlenül vártunk. Feszült figyelemmel kísértük Kifli minden szusszanását, és boldogan konstatáltuk, hogy biza megnőtt az étvágya, és gömbölyödni is kezdett. Eme biztató jelek birtokában megkezdtük az előkészületet a kölykök fogadására. A félszobát teljesen beborítottam fóliával, megelőzendő, hogy a kölykök által produkált végtermékek a parkettába ivódjanak. Szereztem egy szép nagy elletőládát is, aminek az elülső oldala nyitott volt, alulra pedig egy 20 cm-es peremet készítettünk, hogy a kölykök maguktól ne tudjanak kigurulni. Kiflit pedig elkezdtük hozzászoktatni az új helyéhez. Szemmel láthatóan tetszett neki az új birodalma, ahová bármikor félrevonulhatott, amikor egyedül szeretett volna lenni. Persze továbbra is legszívesebben az ágyban hepázott, de egyre nehezebben ugrott fel rá. 2000. Szilvesztere elég nagy izgalomban telt nálunk, mivel ekkor már bármelyik pillanatban megkezdődhetett az ellés. Ekkor ő már éjszakánként a ládában aludt, én pedig, hogy készenlétben legyek, a láda mellett elhelyezett szivacson. A nagy eseményre 2001. január másodikának reggelén került sor, és Kifli 6 csodálatos kölyöknek adott életet ca. 5-6 óra leforgása alatt. Jennával egyetemben végigszurkoltuk az eseményt, Kifli szemmel láthatólag nagyon örült, hogy mellette voltunk. Az első kiskutya még teljesen a magzatburokba csomagolva érkezett, és jóval satnyább is volt, mint a testvérei, így ő a Nudli nevet kapta. Valószínűsítjük, hogy ő a második együttlétkor foganhatott, egy héttel később, mint a többiek. Nudlit követték Mancika, Muffin, Maci, Vadász és Béla, az egy szem fiúcska.

Innentől kezdve az életünk vagy 3 hónapig a kölykök körül forgott, és legfőbb küldetésünknek azt tekintettük, hogy gondos gazdikat találjunk számukra. Természetesen mindkettőnknek lett kedvence, az enyém Mancika volt, akiről már most látszott, hogy tiszta anyja, Jenna pedig Muffint választotta ki, aki fekete volt és cuki kis fehér mellénykét, és egy fehér zoknit is viselt.

Íme néhány kép a kölykökről:

Anyai szeretet

Anyai szeretet

 

Vacsi

Vacsi

 

Csöppnyi Nudli

Csöppnyi Nudli

 

Már önállóan esznek! Mancika és Nudli, az előtérben Vadász egy darabja

Már önállóan esznek! Mancika és Nudli, az előtérben Vadász egy darabja