Szexi kutya

Nagycsaládosok lettünk

Nos, az ígért folytatás kissé váratott magára, de mentségemre legyen mondva, hogy az időt addig sem haszontalanságokkal töltöttem, példának okáért itt van Boby kutyám, aki, amint leülök a gép mellé, már túrja is le a kezem a billentyűzetről, hogy inkább őt simogassam. De ez majd egy másik sztori lesz …

Szóval ott tartottunk, hogy vártuk a megfelelő pillanatot. És lám, a természet rendje szerint Kifli el is kezdett tüzelni egy szép késő őszi napon. Innentől kezdve vadul figyeltük, hogy mikor érkezik el az az idő, amikor Zoli akcióba lendülhet. Nos, ma (és gondolom 15 éve is) erre léteznek tudományos módszerek, pl. az „ovulációdiagnosztika” szóra keresve számos cikket olvashattok a témában. Fura ez ma már, de akkoriban az internet közel sem volt ennyire elterjedt dolog, nálunk például a cégnél egy erre kialakított helyiségben lehetett használni a világhálót, és olyan lassú volt, hogy sokszor negyed órát is várni kellett egy-egy oldal betöltésére. Egy szó mint száz, a fedezésre alkalmas időpont megállapítására megfigyeléseinkre támaszkodtunk. Már korábban is észrevettük, hogy a tüzelés elején hiába közelednek a szerelemittas kanok Kiflihez, ő bizony még szaglászni sem igen hagyja magát. Amint közelít egy lovag, azonnal szebbik felére ül. Ha az illető lovag mégsem lenne annyira lovagias (mint ez sok esetben elő is fordult), hangos morgással és félelmetes vicsorgással adja tudtára, hogy ha tovább közelít, akkor bizony nem nagyon lesz többé mivel szagolgatnia sem az ő hátsóját, sem más egyebet, mert az orra rövid úton leharaptatik. Aztán úgy 9-11 nap elteltével megváltozik a helyzet, és bármi, szó szerint bármi kerül is a fara mögé, azon nyomban félrecsapja a farkát, és odatartja magát akár az emberi kéznek, akár egy fatörzsnek, villanyoszlopnak, vagy éppenséggel egy hetyke udvarlónak. Tehát a mi diagnosztikai módszerünk abból állt, hogy a tüzeléstől számított ca. egy hét után sűrűn Kifli fara mögé tartottuk a tenyerünket, amiből ő valószínűleg arra következtetett, hogy teljesen megbuggyantunk. Figyeltük a reakcióit, és amint félrecsapott farokkal tartotta magát oda a tenyerünknek, tárcsáztuk Mariann számát.

Az aktus a nagyszoba szőnyegén zajlott, Zoli és Kifli pedig mit sem törődtek az őket feszülten figyelő gazdikkal. Ment minden, mint a karikacsapás, és Mariann úgy döntött, Zoli kutya ezúttal nálunk alszik, hátha kedvük szottyan még az éjszaka folyamán egy kis hancúrozásra. Távozásuk után Zoli kutya otthonosan felugrott az ágyunk végébe, a hátára fordult, és hangosan hortyogva elaludt. Pedig újdonsült arája mindenféle módon próbálkozott rábírni a következő menetre, de mindhiába. Így hát ő is befészkelte magát az ágyba, és mindenki nyugovóra tért. Zoli reggel sem mutatott további érdeklődést Kifli iránt, aki boldog lett volna, ha újra ráveti magát. Így hát a nászéjszaka Kifli számára némi csalódást okozott, Zoli azonban szemmel láthatólag roppant elégedett volt. Reggeli után haza is ment a gazdival, Kiflire pedig innentől fogva úgy vigyáztunk, mint a hímes tojásra, nehogy egy újabb kan „beleszóljon” a kölyökáldásba. Hogy tutira menjünk, egy hét múlva megismételtük az akciót, ezúttal mi vittük a boldog arát Budapestre.

Ettől fogva türelmetlenül vártunk. Feszült figyelemmel kísértük Kifli minden szusszanását, és boldogan konstatáltuk, hogy biza megnőtt az étvágya, és gömbölyödni is kezdett. Eme biztató jelek birtokában megkezdtük az előkészületet a kölykök fogadására. A félszobát teljesen beborítottam fóliával, megelőzendő, hogy a kölykök által produkált végtermékek a parkettába ivódjanak. Szereztem egy szép nagy elletőládát is, aminek az elülső oldala nyitott volt, alulra pedig egy 20 cm-es peremet készítettünk, hogy a kölykök maguktól ne tudjanak kigurulni. Kiflit pedig elkezdtük hozzászoktatni az új helyéhez. Szemmel láthatóan tetszett neki az új birodalma, ahová bármikor félrevonulhatott, amikor egyedül szeretett volna lenni. Persze továbbra is legszívesebben az ágyban hepázott, de egyre nehezebben ugrott fel rá. 2000. Szilvesztere elég nagy izgalomban telt nálunk, mivel ekkor már bármelyik pillanatban megkezdődhetett az ellés. Ekkor ő már éjszakánként a ládában aludt, én pedig, hogy készenlétben legyek, a láda mellett elhelyezett szivacson. A nagy eseményre 2001. január másodikának reggelén került sor, és Kifli 6 csodálatos kölyöknek adott életet ca. 5-6 óra leforgása alatt. Jennával egyetemben végigszurkoltuk az eseményt, Kifli szemmel láthatólag nagyon örült, hogy mellette voltunk. Az első kiskutya még teljesen a magzatburokba csomagolva érkezett, és jóval satnyább is volt, mint a testvérei, így ő a Nudli nevet kapta. Valószínűsítjük, hogy ő a második együttlétkor foganhatott, egy héttel később, mint a többiek. Nudlit követték Mancika, Muffin, Maci, Vadász és Béla, az egy szem fiúcska.

Innentől kezdve az életünk vagy 3 hónapig a kölykök körül forgott, és legfőbb küldetésünknek azt tekintettük, hogy gondos gazdikat találjunk számukra. Természetesen mindkettőnknek lett kedvence, az enyém Mancika volt, akiről már most látszott, hogy tiszta anyja, Jenna pedig Muffint választotta ki, aki fekete volt és cuki kis fehér mellénykét, és egy fehér zoknit is viselt.

Íme néhány kép a kölykökről:

Anyai szeretet

Anyai szeretet

 

Vacsi

Vacsi

 

Csöppnyi Nudli

Csöppnyi Nudli

 

Már önállóan esznek! Mancika és Nudli, az előtérben Vadász egy darabja

Már önállóan esznek! Mancika és Nudli, az előtérben Vadász egy darabja

Férjet fogunk Kiflinek!

Kutyás életem ezen szakaszára soha nem leszek túl büszke. Bár volt idő, amikor rettenetesen büszke voltam magamra, hogy milyen ügyes is vagyok, micsoda jó partit találtam Kiflinek, megajándékoztam az anyaság örömeivel, és találtam gazdit a kölyköknek. Ezúttal mindent gondosan elterveztem, az első pillanattól az utolsóig. Legalábbis így hittem …

A dolog ott kezdődött, hogy Anyukámnak járt a „Meglepetés” magazin. Nem titkolom, hogy ahányszor csak nála jártam, érdeklődéssel lapozgattam és olvasgattam a sztárok életéről szóló cikkeket. Mint ahogyan évekig körmömet rágva néztem a „Barátok közt” epizódjait, hát ja, mindenkinek a múltjában vannak sötét foltok … az enyémben több is akad. Épp azon vagyok, hogy megosszak veletek egy jókora plecsnit.

Szóval ráakadtam egy cikkre Falusi Mariannról, a cikk kellős közepén pedig ott terpeszkedett Kifli kutya … azaz … Mariann kutyája, aki a megszólalásig hasonlított Kiflire!!! Na, ez már valami! Szerintem az első és utolsó cikk a Meglepetésben, ami igazán felvillanyozott. Jennával (aki ekkortájt kilenc esztendős volt) azon nyomban ugyanarra a gondolatra jutottunk: itt a megfelelő Apuka Kifli kölykei számára. Már láttuk is magunk előtt a sok kis Kiflit. Mert persze két ugyanolyan kutyának evidens, hogy ugyanolyan kölykei születnek majd. (Hihihi, lásd a Bioszból bukta című bejegyzésemet. 🙂  ) S miként minden kiváló gondolat csak akkor ér valamit, ha azt tett követi, nem késlekedtünk. (Van egy olyan mondás is, miszerint a legnagyobb katasztrófa, ha a hülyeség szorgalommal párosul, de döntse el ki-ki maga, hogy itt melyik verzióról is van szó…) Tehát amint hazaértünk, Jenna fogta magát, és azon nyomban egy egyoldalas levelet körmölt Mariannak, ecsetelvén, hogy miért is lenne Zoli a világ legkiválóbb férje Kifli számára. 9 évesen egy olyan pöpec levelet rittyentett, hogy nem létezhetett volna olyan szívtelen gazdi, aki azonnal ne tett volna eleget a kívánságának. Itt jött az én feladatom, kideríteni Mariann címét. Kiterjedt baráti körömben akadt valaki, akinek a barátjának a barátja történetesen épp a Pa-Dö-Dö technikusaként tevékenykedett. Pár telefon, engedély Marianntól, és már a kezünkben is volt a cím. Irány a posta. Levelet feladtam, majd, mint aki jól végezte anyai teendőit, azon nyomban kiment a fejemből az egész sztori …

…. mígnem egy unalmas munkával töltött délelőttön a gyárban … megszólalt a telefon. „Szia Dalma, Falusi Mariann vagyok a Pa-Dö-Dö együttesből, és olvastam a Jennifer levelét … „ mondanom sem kell, leestem a székről. A Pécsi Dohánygyár logisztikai osztályának akkori munkatársai a megmondhatói, hogy mennyire meglepődtem. Először is, hogy Mariann vette a fáradságot, és kiderítette, hogy hol dolgozom, majd feltárcsázta a munkahelyi számom, és nyélbe ütötte velem a partit. Elmondta, hogy csak szóljak, ha itt a megfelelő pillanat, és ha épp itthon tartózkodik, akkor már robog is hozzánk Pécsre … Na, itt kezdtem el hinni abban, hogy ebből a frigyből akár még kutyakölykök is lehetnek. Afelől kétségem sem volt, hogy az elhelyezésükkel egy percig sem lesz gondom, mert kábé ezer jelentkező lesz majd minden egyes kiskutyára, ha meghallják a gazdijelöltek, hogy milyen híres apukájuk van a kölyköknek. Ily módon rokonságba kerülhetnek a Pa-Dö-Dö együttessel!!! Nos, ebben kábé annyira lett igazam, mint abban a feltételezésemben, hogy a kölykök mind a Kiflire meg a Zolira fognak megszólalásig hasonlítani. Különösen akkor emlegettem sokat, hogy tévedni emberi dolog, mikor a 11 hetes kölykök már totál leamortizálták a lakást, minden kutyapisiben úszott, ingóságaim a tűhegyes kölyökfogak bélyegét viselték magukon, és akkor a bolhainvázióról még nem is beszéltem … de ne szaladjunk ennyire előre az időben, mindent csak szép sorjában!

Előzetesként egy fotó a kis családról, nem túl jól sikerült, de bármilyen hihetetlen is ez az okostelefonok, iPad-ek és digitális fényképezőgépek világában, ez az egyetlen saját készítésű fotóm van Zoli kutyáról. Viszont tény, hogy Nudli valóban a megszólalásig hasonlított a szüleire.

P1070670

Folyt. köv.

Kifli nagylány lett!

Utazzunk vissza az időben úgy 18 évet. Kifli ekkor még 1 éves sem volt, és boldogan élte mindennapjait lakótelepi kutyaként. Míg a gazdik bandáztak a lakótelepi kutyásokkal, ő bandázott a lakótelepi kutyatársakkal. Sokat sétáltunk, és a kirándulásainkra is rendszeresen magunkkal vittük, amit imádott. Rengeteget labdáztunk vele, a labdaőrületet valamelyik terrier ősétől örökölhette. Képes volt a végkimerülés határáig labdázni, ilyenkor már nem hozta vissza a lasztit, hanem félúton lerogyott egyszerre mind a négy lábáról, és levegő után kapkodott.

Dobd már azt a nyavalyás labdát!!!

Dobd már azt a nyavalyás labdát!!!

A problémák akkor kezdődtek, amikor Kifli nagylány lett, és tüzelni kezdett. Ilyenkor ugyebár nem lehetett elengedni, tehát labdázás kilőve, de ugyanúgy kilőve a bandázás is, belátható okok miatt. Ez volt az a pillanat, amikor elérkezett Jenna szexuális felvilágosításának az ideje is. Mert hát ugyebár valahogyan meg kellett magyarázni neki, hogy miért nem jó játék, ha a hetyke udvarlói a hátára ugrálnak, és miért kell szélsebesen elmenekülni a gazdi nélkül bóklászó kan kutyák elől. No, ezekből aztán nem volt hiány! Úton-útfélen udvarlóba botlottunk, és komoly gondot jelentettek a rövidre szabott egészségügyi séták is. Emlékszem, volt egy különösen kitartó tacsi, aki már kora reggel a lépcsőház előtt szobrozva várt minket, és a kapun sem lehetett kilépni tőle. Sőt, amikor Kifli nélkül indultam munkába (bringával!!!) rajtam is érezte az intenzív feromonok csábító illatát, és bizony igencsak kellett tekernem, hogy végre lerázzam.  Egy alkalommal sajnos piros lámpát kaptam, és ezt kihasználva hősszerelmes tacsi barátunk azonnal meghágta a lábam, a körülöttem munkába igyekvő emberek nem kis derültségére. Egy idő után bottal jártam munkába, sőt, Kiflit is azzal igyekeztünk védelmezni séta közben. Ez a módszer úgy-ahogy bevált, ellentétben a „szagtalanító” spray-vel, amit célzottan az „illatozó” testtájra kellett fújni. Nos, a szagtalanítást a szagelnyomás hatásával óhajtották megoldani a gyártók, azaz igyekeztek olyan penetráns, leginkább a fenyőgyantára emlékeztető anyagot előállítani, amitől Kifli sikítva menekült, amikor csak meglátta a flakont. Nem beszélve a körülötte fulladozó családról. Nem úgy a kanos udvarlók! Gyanta ide, gyanta oda, az ő orrukat ugyan át nem lehet verni! Továbbra is hűségesen követték Kiflit a séták alkalmával, dacolva a könnyfacsaró álcaillatokkal.  Maradt hát a régi jó bot. Ami ugye ilyeténképpen multifunkciós eszközzé avanzsált, tüzelésmentes napokon remek játékszer, tüzeléskor pedig kanriasztó.

A kéjsóvár kanokkal való hősies küzdelem azonban korántsem volt a tüzelés körüli kizárólagos problémánknak nevezhető. A lakáson belül ott voltak a tüzelés szemmel is jól kivehető nyomai, nevezetesen a vérfoltok. Padlón … szőnyegen … ágyon … ágyneműn (jóvanna, igen, Kifli az ágyban aludt!) … széken… fotelon … kanapén … szóval MINDENHOL! Sajnos a csepegtetést megakadályozni hivatott mégolyan szexi tüzelőbugyi (hasonlóképpen a szagtalanítóhoz) sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: Kiflinek ca. 10 másodpercre volt szüksége arra, hogy letépje magáról. Maradt a takarítás és mosás. (Pedig a bugyiba istenbizony még betétet is lehetett tenni! Csak azt nem tudom, hogy hordott-e valaha a Föld a hátán olyan kutyát, amelyik ezt megtűrte magán. Ha igen, azt minden bizonnyal leszedálták …)

Újabb problémát jelentett a tüzelés utáni álvemhesség. Keményre duzzadt emlők, minden kis állat, játék dajkálása, és Kiflinek frankón volt teje! Olyannyira, hogy Szuszit, a 6 hetesen elhozott kiscicánkat (a mamáját baleset érte, ezért kellett ilyen korán elhozni) Kifli simán szoptatta!!! Hálából Szuszi odaült vele az ajtóba, és ahányszor elhaladt az „ellenség” az ajtó előtt, Szuszi együtt nyávogott Kiflivel, míg ő mérgesen ugatott. Kifli pedig kölykeként tekintett Szuszira, etette, tisztogatta, és hagyta, hogy Szuszi macskamód játsszon vele. Mi ebben nagy örömünket leltük, miközben fogalmunk sem volt róla, hogy a sorozatos álvemhesség a későbbiekben az emlődaganat kockázatát megsokszorozza. Valamint arra a logikus következtetésre jutottunk, hogy Kiflit mi sem tenné boldogabbá, ha igazi kiskutyáknak adhatna életet, mert minden vágya az anyaság. No, de akkor mi még vajmi keveset tudtunk a kutyákról, pedig azt hittük, hogy tapasztalt gazdik vagyunk. Az ivartalanításról még hírből sem hallottunk, és ha hallottunk is volna, egészen biztosan valamiféle kegyetlen dolognak, a kutya megcsonkításának tartottuk volna. Akkor természetesen még nem olvashattuk ezt a cikket. Vagy ha valaki egy egész estés videóra vágyik a témában, íme:

Bármennyire érdekfeszítő és információdús is a videó, azért minden elismerésem azoké a gyerekeké és kutyáké, akik ezt csendben végigülték … 🙂

Akit még ez sem elégít ki, az bármely internetes keresőbe vagy akár a YouTube keresőjébe bepötyögheti az “ivartalanítás” címszót, és gigatonnányi információ közt válogathat. A tudományos érdeklődésűek még komplett műtéteket is végignézhetnek.

Mi persze, még a múlt évezredben, bőven az internet kora előtt, mindezeket még nem tudván, amint megtaláltuk a megfelelő „férjet” Kiflinek, akcióba léptünk … de minderről a következő bejegyzésben mesélek majd.