Gazdi

Kutyás világ 1. szint – a lakótelepi kutyás

Miután sikeresen vettem a póráz- és tápbeszerzés akadályát, feltárult előttem egy olyan világ kapuja, melyet eleddig még hírből sem ismertem: bebocsáttatást nyertem a kutyások világába!!! Ez a világ számos izgalmas kalandot rejtegetett számomra, ám rengeteg buktatót és akadályt is, melyeket több-kevesebb sikerrel leküzdve e világ újabb és újabb szintjeire juthattam el. De kezdjük az elején.

Első szint: a lakótelepi kutyás

A kutyások korai tapasztalataim szerint értelemszerűen azok, akik korán reggel álmos szemmel, kinyúlt tréningruhában, kócos fejjel sétáltatják ebeiket, vagy délutánonként a házak közötti téren, esetleg a kutyafuttatón bandázva megosztják egymással – többnyire kutyáikkal kapcsolatos – ügyes-bajos dolgaikat. Teljes átéléssel tudják elmesélni, hogy előző nap kedvencük milyen színűt, állagút kakált, vagy éppen milyen berendezési tárgya(ka)t tett tönkre. Természetesen a másik fél, aki szintén kutyás, feszült figyelemmel és mély megértéssel képes ezeket a sztorikat végighallgatni, és tuti, hogy tíz esetből kilencszer rá tud kontrázni valami hasonló esemény élethű és plasztikus előadásával: „Ez mind semmi!”, mondja arra, hogy a Kifli kirágta a kanapé huzatát. „Bezzeg amikor az én kutyám …” és itt olyan csínytevések sorozata következik, amitől még nekem is borzong a hátam, és megbánom, hogy valaha is kutyatartásra adtam a fejem, és imádkozok a Jóistenhez, hogy Kiflinek eszébe se jusson ilyesmi. Azért gondosan leellenőrzöm, hogy biztosan nem hallotta-e a sztorit, nehogy ötleteket kapjon.

Közben persze óhatatlanul a felszínre kerülnek az emberi történetek is, és az ember észre sem veszi, máris új barátai vannak. A régiek elképedve, vagy éppenséggel szörnyülködve hallgatják a frissen szerzett kutyás élményeket, és el nem tudják képzelni mi érdekeset találhat valaki a kutyaürülék mélyreható elemzésében. Esetleg hálát ad a sorsnak, hogy az ő útjába nem vezérelt kutyát, és legfeljebb akváriumi halakkal hajlandó megosztani hajlékát, mert azok tutira nem rágják szét a bőrkanapét és nem teszik tönkre a szőnyeget. Ja, és nem ugatnak folyton minden ok nélkül.

Most épp van mit rágni, de nézzétek csak az asztal lábát!

Most épp van mit rágni, de nézzétek csak az asztal lábát!

A kutyások először egymás kutyáinak a nevét ismerik meg, és egymásra is csak úgy utalnak, hogy pl. a „Fifi gazdája”. Mai napig emlékszem Pamacsra, aki velünk egy háztömbben lakott, és nagyon hasonlított a Kiflire, csak kan volt, és pár évvel idősebb. Rengeteget beszélgettem a gazdájával, de az ő nevére már nem emlékszem. Viszont arra a sztorira még igen, amikor Pamacs egyszer lepisilte a villanyoszlopot, és megcsapta az áram. Szerencsére nagyobb baj nélkül úszta meg a dolgot. (Azt egyébként sosem tudtam eldönteni, hogy ezek a történetek utóbb mennyire lettek kiszínezve a nagyobb hatás kedvéért)

A kutyások egymást is sokszor csak a kutyáikról ismerik meg. Többször fordult elő velem (a mai napig is!), hogy kutya nélkül igyekeztem valahová, és találkoztam egy kutyás ismerősömmel, aki úgy ment el mellettem az utcán, mintha sose látott volna. Bezzeg amikor a Kifli is velem volt, mindig lelkesen üdvözöltük egymást. Sőt, Kiflit akkor is lelkesen üdvözölték, amikor nem én sétáltattam. Néha a párom vitte egyedül Kiflit sétáltatni, és igencsak mulatságosnak találta, hogy számára vadidegen emberek kedves ismerősként köszöntik őket. Emlegette is, hogy ha Kifli indulna a polgármester-választáson, a kerületünkben valószínűleg toronymagasan nyerne, annyira népszerű a környéken.

A lakótelepi kutyás ősi ellensége a lakótelepi kutyagyűlölő. A két faj találkozása szinte mindig nyílt vagy rejtett összecsapással jár, és hát bizony ez nap mint nap megesik. Kezdő lakótelepi kutyás koromban halálos igazságtalanságként éltem meg a „ne szarassa a kutyáját a házam elé” típusú megjegyzéseket, melyre hiába mutogattam a zsebemben lapuló nejlonzacsit, meg sem hallgattattam. Később persze rájöttem, hogy van alapja a kutyagyűlöletnek. Sokan nem szedik fel a kutyagumit, nem veszik pórázra a kedvencüket, és nem törődnek azzal, hogy nem mindenki imádja úgy a kutyát, mint ők. Akinek egyszer már negatív tapasztalata volt, azt nem egykönnyen lehet arról meggyőzni, hogy nem minden kutya terjeszt halálos betegséget vagy marja halálra az embereket. Sajnos ezekért az eseményekért az emberek hajlamosak a kutyákat általában hibáztatni, és nem a felelőtlen, vagy a kutyás etikettet be nem tartó kutyatartókat. Ott volt példának okáért a Wolf, egy megtermett, csodálatos németjuhász kan, akivel a gazdái nem sokat foglalkoztak. Néha kijártak vele sétálni, néha nem. Wolfi ilyenkor saját magát sétáltatta. Na most képzeljünk el egy hatalmas németjuhászt, aki lehet olyan szelíd, mint egy kezesbárány, de ez ugyebár nincs ráírva. Nos, egy ilyen önsétáltatás alkalmával futottunk össze vele, a Kifli meg én, és hát a Kifli meg éppen tüzelt … egyik kezemben a póráz, a másikban az ebéddel teli skutella, mert akkoriban a közeli bölcsiből hordtam haza a kaját. Nos, Wolfi remek orra hamar kiszagolta a kínálkozó kis szerelmi kalandot (a skutella tartalma ezúttal hidegen hagyta). Kifli ugyebár mondjuk épp az ötöde méretre, és Wolfi épp a derekát öleli hatalmas mellső mancsaival. Én ordibálok, ahogy a torkomon kifér, hátha elriasztom (hiú ábránd). Majd skutella eldob, Kifli felkap az ölembe, mert az én egyetlen kiskutyámat igenis megvédem, az életem árán is! Nos, ha az életemmel nem is, a véremmel azért fizettem érte. Természetesen Wolfi ekkor felágaskodott a két hátsó lábára, és a két mellsővel meg engem ölelt át, ahogy próbálta elérni Kiflit. A karmait jó mélyen a hátamba mélyesztette, én meg ahogy hátraléptem, végigszántotta a derekamat. Bámulatos, hogy vagy tíz járókelő biztosan elment mellettünk, jól megbámulva minket, ám egyikük sem igyekezett a segítségemre. Végül Wolfit leráztam magamról, és könyörögni kezdtem az éppen arra sétáló srácnak, hogy fogja meg a nyakörvénél és tartsa jó erősen, amíg én haladéktalanul eltűnök a színről. A srác hős volt, mert látszott rajta, hogy igencsak tart a kutyától, de azért megfogta. Már nem emlékszem hogy értünk haza, de feltehetőleg villámgyorsan. Legnagyobb ámulatomra a skutella tartalma is csak félig lötyögött ki. A másik felét a nagy ijedségre azon nyomban befaltuk Kiflivel.