Boby


2005.11.02 – 2016.07.31.

Boby első 8 és fél évéről nem sokat tudni. A Váci Zöld Menedék Alapítvány menhelyén találtam rá, azaz találtunk egymásra.

Nem miatta mentem, hanem egy kis fehér Bolognese vagy Havanese keverék idős kutyus miatt, akit az interneten néztem ki. Sajnos azonban őt annyira megviselte eddigi élete, hogy – bármennyire is szeretne – nem tud bízni az emberekben. Halálosan retteg, és egy óra alatt sem tudtam elérni nála, hogy a közelembe jöjjön. Pedig a szemében láttam, hogy szeretne. Ráadásul, ha az ember behatol a privát szférájába, harapással adja a tudtára, hogy erre ő nincsen felkészülve. Talán, ha minden nap kijártam volna hozzá Vácra, szép lassan hozzám szokhatott volna, és amikor már eljött volna velem, akkor itthon is rengeteg foglalkozással, talán, lehetett volna szocializálni. De erre az én életmódom nem alkalmas. Nekem olyan kutyus az ideális társ, aki nap közben kiválóan elvan itthon egyedül, nem izgága, nem hiperaktív, de azért szeret sétálni, mozogni, játszani, így az együtt töltött idő közös aktivitással telhet. A szomszéd kennelben pedig ott ágaskodott Boby. Boby, a bozontos, loncsos eb, amolyan fekete Chewbacca, állítólag szelíd, mint egy kezesbárány, na jó, gondoltam magamban, egy próbát megér, legalább kiviszem sétálni egy kicsit. Rácsatoltam hát a szép új piros pórázt, és a vége az lett, hogy többet le sem vettem róla, jött velem haza!

Lompos, loncsos és bozontos - az első nap itthon

Lompos, loncsos és bozontos – az első nap itthon

Meg kell mondjam, sokan dühöngenek (teljes joggal) azok miatt az emberek miatt, akik képesek leadni egy őket feltétel nélkül szerető, értük lihegő, minden kívánságukat mohón leső állatot a menhelyen vagy a gyepmesteri telepen. Én máshogy érzek Boby volt gazdájával szemben: szeretném neki megköszönni, hogy ezt tette, és egymásra találhattunk! Mondanom sem kell, Boby – aki a nevével ellentétben szuka – nap közben kiválóan elvan itthon egyedül, nem izgága, nem hiperaktív, de azért szeret sétálni, mozogni, játszani, így az együtt töltött idő közös aktivitással telhet. Kedvenc időtöltése, mint ahogyan nekem is, a délutánonkénti hosszú séta a Városligetben.

Megszépülve

Megszépülve

 

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s