Bagett kutyánk a harmadik volt a Pékáruk között. Csontsoványan, csigaformára pöndörödött körmökkel találtunk rá 2002. augusztusában Budán, a Keleti Károly utcában, ahol akkoriban laktunk. Később kiderült róla, hogy “gazdái” egy lábtörlőn, a lakásban tartották bezárva, és nem nagyon adtak neki sem enni, sem inni, mert akkor sétáltatni kellett volna … sajnos nem voltak beszámítható emberek, és erről papírjuk is volt. Szerencsére Bagett jó érzékkel meglógott, amikor alkalom kínálkozott, és hát “belénk botlott”.

Így nézett ki, amikor megtaláltuk (ezen a csigakörmöktől már megszabadítottuk):

És így, miután már egy ideje nálunk volt:

Sajnos a meglógást megismételte, amikor egyszer óvatlanul nyitva hagytam a kertkaput. Nagyon hideg tél volt, -20 – 25 fok. Napokig kerestük, de soha többé nem találtuk meg. Sajnos ekkor már félig süket volt és nagyon rosszul is látott, és nem talált haza. Úgy vesztettük el őt, ahogyan rátaláltunk. Azt valószínűsítem, hogy nem húzhatta sokáig ebben a cudar hidegben, bár lehet, hogy valaki újra rátalált és befogadta, sose derült ki. De legalább azt a pár évet, amíg velünk volt, boldog családban tölthette el. Hihetetlenül kedves és jámbor kutya volt, az a fajta, akiről szinte észre sem veszed, hogy ott van, mert senkit sem akar zavarni. Soha nem tülekedett a szeretetért vagy a simiért, de irtó hálás volt mindenért, ami a csajok mellett jutott neki. Örülök, hogy belénk botlott, és engedtem Jenna unszolásának, hogy tartsuk meg.