Hónap: 2014. június

Férjet fogunk Kiflinek!

Kutyás életem ezen szakaszára soha nem leszek túl büszke. Bár volt idő, amikor rettenetesen büszke voltam magamra, hogy milyen ügyes is vagyok, micsoda jó partit találtam Kiflinek, megajándékoztam az anyaság örömeivel, és találtam gazdit a kölyköknek. Ezúttal mindent gondosan elterveztem, az első pillanattól az utolsóig. Legalábbis így hittem …

A dolog ott kezdődött, hogy Anyukámnak járt a „Meglepetés” magazin. Nem titkolom, hogy ahányszor csak nála jártam, érdeklődéssel lapozgattam és olvasgattam a sztárok életéről szóló cikkeket. Mint ahogyan évekig körmömet rágva néztem a „Barátok közt” epizódjait, hát ja, mindenkinek a múltjában vannak sötét foltok … az enyémben több is akad. Épp azon vagyok, hogy megosszak veletek egy jókora plecsnit.

Szóval ráakadtam egy cikkre Falusi Mariannról, a cikk kellős közepén pedig ott terpeszkedett Kifli kutya … azaz … Mariann kutyája, aki a megszólalásig hasonlított Kiflire!!! Na, ez már valami! Szerintem az első és utolsó cikk a Meglepetésben, ami igazán felvillanyozott. Jennával (aki ekkortájt kilenc esztendős volt) azon nyomban ugyanarra a gondolatra jutottunk: itt a megfelelő Apuka Kifli kölykei számára. Már láttuk is magunk előtt a sok kis Kiflit. Mert persze két ugyanolyan kutyának evidens, hogy ugyanolyan kölykei születnek majd. (Hihihi, lásd a Bioszból bukta című bejegyzésemet. 🙂  ) S miként minden kiváló gondolat csak akkor ér valamit, ha azt tett követi, nem késlekedtünk. (Van egy olyan mondás is, miszerint a legnagyobb katasztrófa, ha a hülyeség szorgalommal párosul, de döntse el ki-ki maga, hogy itt melyik verzióról is van szó…) Tehát amint hazaértünk, Jenna fogta magát, és azon nyomban egy egyoldalas levelet körmölt Mariannak, ecsetelvén, hogy miért is lenne Zoli a világ legkiválóbb férje Kifli számára. 9 évesen egy olyan pöpec levelet rittyentett, hogy nem létezhetett volna olyan szívtelen gazdi, aki azonnal ne tett volna eleget a kívánságának. Itt jött az én feladatom, kideríteni Mariann címét. Kiterjedt baráti körömben akadt valaki, akinek a barátjának a barátja történetesen épp a Pa-Dö-Dö technikusaként tevékenykedett. Pár telefon, engedély Marianntól, és már a kezünkben is volt a cím. Irány a posta. Levelet feladtam, majd, mint aki jól végezte anyai teendőit, azon nyomban kiment a fejemből az egész sztori …

…. mígnem egy unalmas munkával töltött délelőttön a gyárban … megszólalt a telefon. „Szia Dalma, Falusi Mariann vagyok a Pa-Dö-Dö együttesből, és olvastam a Jennifer levelét … „ mondanom sem kell, leestem a székről. A Pécsi Dohánygyár logisztikai osztályának akkori munkatársai a megmondhatói, hogy mennyire meglepődtem. Először is, hogy Mariann vette a fáradságot, és kiderítette, hogy hol dolgozom, majd feltárcsázta a munkahelyi számom, és nyélbe ütötte velem a partit. Elmondta, hogy csak szóljak, ha itt a megfelelő pillanat, és ha épp itthon tartózkodik, akkor már robog is hozzánk Pécsre … Na, itt kezdtem el hinni abban, hogy ebből a frigyből akár még kutyakölykök is lehetnek. Afelől kétségem sem volt, hogy az elhelyezésükkel egy percig sem lesz gondom, mert kábé ezer jelentkező lesz majd minden egyes kiskutyára, ha meghallják a gazdijelöltek, hogy milyen híres apukájuk van a kölyköknek. Ily módon rokonságba kerülhetnek a Pa-Dö-Dö együttessel!!! Nos, ebben kábé annyira lett igazam, mint abban a feltételezésemben, hogy a kölykök mind a Kiflire meg a Zolira fognak megszólalásig hasonlítani. Különösen akkor emlegettem sokat, hogy tévedni emberi dolog, mikor a 11 hetes kölykök már totál leamortizálták a lakást, minden kutyapisiben úszott, ingóságaim a tűhegyes kölyökfogak bélyegét viselték magukon, és akkor a bolhainvázióról még nem is beszéltem … de ne szaladjunk ennyire előre az időben, mindent csak szép sorjában!

Előzetesként egy fotó a kis családról, nem túl jól sikerült, de bármilyen hihetetlen is ez az okostelefonok, iPad-ek és digitális fényképezőgépek világában, ez az egyetlen saját készítésű fotóm van Zoli kutyáról. Viszont tény, hogy Nudli valóban a megszólalásig hasonlított a szüleire.

P1070670

Folyt. köv.

Kifli nagylány lett!

Utazzunk vissza az időben úgy 18 évet. Kifli ekkor még 1 éves sem volt, és boldogan élte mindennapjait lakótelepi kutyaként. Míg a gazdik bandáztak a lakótelepi kutyásokkal, ő bandázott a lakótelepi kutyatársakkal. Sokat sétáltunk, és a kirándulásainkra is rendszeresen magunkkal vittük, amit imádott. Rengeteget labdáztunk vele, a labdaőrületet valamelyik terrier ősétől örökölhette. Képes volt a végkimerülés határáig labdázni, ilyenkor már nem hozta vissza a lasztit, hanem félúton lerogyott egyszerre mind a négy lábáról, és levegő után kapkodott.

Dobd már azt a nyavalyás labdát!!!

Dobd már azt a nyavalyás labdát!!!

A problémák akkor kezdődtek, amikor Kifli nagylány lett, és tüzelni kezdett. Ilyenkor ugyebár nem lehetett elengedni, tehát labdázás kilőve, de ugyanúgy kilőve a bandázás is, belátható okok miatt. Ez volt az a pillanat, amikor elérkezett Jenna szexuális felvilágosításának az ideje is. Mert hát ugyebár valahogyan meg kellett magyarázni neki, hogy miért nem jó játék, ha a hetyke udvarlói a hátára ugrálnak, és miért kell szélsebesen elmenekülni a gazdi nélkül bóklászó kan kutyák elől. No, ezekből aztán nem volt hiány! Úton-útfélen udvarlóba botlottunk, és komoly gondot jelentettek a rövidre szabott egészségügyi séták is. Emlékszem, volt egy különösen kitartó tacsi, aki már kora reggel a lépcsőház előtt szobrozva várt minket, és a kapun sem lehetett kilépni tőle. Sőt, amikor Kifli nélkül indultam munkába (bringával!!!) rajtam is érezte az intenzív feromonok csábító illatát, és bizony igencsak kellett tekernem, hogy végre lerázzam.  Egy alkalommal sajnos piros lámpát kaptam, és ezt kihasználva hősszerelmes tacsi barátunk azonnal meghágta a lábam, a körülöttem munkába igyekvő emberek nem kis derültségére. Egy idő után bottal jártam munkába, sőt, Kiflit is azzal igyekeztünk védelmezni séta közben. Ez a módszer úgy-ahogy bevált, ellentétben a „szagtalanító” spray-vel, amit célzottan az „illatozó” testtájra kellett fújni. Nos, a szagtalanítást a szagelnyomás hatásával óhajtották megoldani a gyártók, azaz igyekeztek olyan penetráns, leginkább a fenyőgyantára emlékeztető anyagot előállítani, amitől Kifli sikítva menekült, amikor csak meglátta a flakont. Nem beszélve a körülötte fulladozó családról. Nem úgy a kanos udvarlók! Gyanta ide, gyanta oda, az ő orrukat ugyan át nem lehet verni! Továbbra is hűségesen követték Kiflit a séták alkalmával, dacolva a könnyfacsaró álcaillatokkal.  Maradt hát a régi jó bot. Ami ugye ilyeténképpen multifunkciós eszközzé avanzsált, tüzelésmentes napokon remek játékszer, tüzeléskor pedig kanriasztó.

A kéjsóvár kanokkal való hősies küzdelem azonban korántsem volt a tüzelés körüli kizárólagos problémánknak nevezhető. A lakáson belül ott voltak a tüzelés szemmel is jól kivehető nyomai, nevezetesen a vérfoltok. Padlón … szőnyegen … ágyon … ágyneműn (jóvanna, igen, Kifli az ágyban aludt!) … széken… fotelon … kanapén … szóval MINDENHOL! Sajnos a csepegtetést megakadályozni hivatott mégolyan szexi tüzelőbugyi (hasonlóképpen a szagtalanítóhoz) sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: Kiflinek ca. 10 másodpercre volt szüksége arra, hogy letépje magáról. Maradt a takarítás és mosás. (Pedig a bugyiba istenbizony még betétet is lehetett tenni! Csak azt nem tudom, hogy hordott-e valaha a Föld a hátán olyan kutyát, amelyik ezt megtűrte magán. Ha igen, azt minden bizonnyal leszedálták …)

Újabb problémát jelentett a tüzelés utáni álvemhesség. Keményre duzzadt emlők, minden kis állat, játék dajkálása, és Kiflinek frankón volt teje! Olyannyira, hogy Szuszit, a 6 hetesen elhozott kiscicánkat (a mamáját baleset érte, ezért kellett ilyen korán elhozni) Kifli simán szoptatta!!! Hálából Szuszi odaült vele az ajtóba, és ahányszor elhaladt az „ellenség” az ajtó előtt, Szuszi együtt nyávogott Kiflivel, míg ő mérgesen ugatott. Kifli pedig kölykeként tekintett Szuszira, etette, tisztogatta, és hagyta, hogy Szuszi macskamód játsszon vele. Mi ebben nagy örömünket leltük, miközben fogalmunk sem volt róla, hogy a sorozatos álvemhesség a későbbiekben az emlődaganat kockázatát megsokszorozza. Valamint arra a logikus következtetésre jutottunk, hogy Kiflit mi sem tenné boldogabbá, ha igazi kiskutyáknak adhatna életet, mert minden vágya az anyaság. No, de akkor mi még vajmi keveset tudtunk a kutyákról, pedig azt hittük, hogy tapasztalt gazdik vagyunk. Az ivartalanításról még hírből sem hallottunk, és ha hallottunk is volna, egészen biztosan valamiféle kegyetlen dolognak, a kutya megcsonkításának tartottuk volna. Akkor természetesen még nem olvashattuk ezt a cikket. Vagy ha valaki egy egész estés videóra vágyik a témában, íme:

Bármennyire érdekfeszítő és információdús is a videó, azért minden elismerésem azoké a gyerekeké és kutyáké, akik ezt csendben végigülték … 🙂

Akit még ez sem elégít ki, az bármely internetes keresőbe vagy akár a YouTube keresőjébe bepötyögheti az “ivartalanítás” címszót, és gigatonnányi információ közt válogathat. A tudományos érdeklődésűek még komplett műtéteket is végignézhetnek.

Mi persze, még a múlt évezredben, bőven az internet kora előtt, mindezeket még nem tudván, amint megtaláltuk a megfelelő „férjet” Kiflinek, akcióba léptünk … de minderről a következő bejegyzésben mesélek majd.

Hurrá, nyaralunk!

A kutyával nyaralás külön műfaj. Épp úgy, mint amikor az ember pici gyerekekkel megy nyaralni, bizony nem lehet az addig megszokott sémákat, ütemet követni. Kisgyerekkel nem megyünk hosszas és fárasztó hegyi túrára, egész napos városnézésre, nem utaztatjuk buszon vagy autón több ezer kilométeren át, mivel számára ez semmilyen élvezetet sem jelent, sőt, megterhelő, fárasztó és csak nyűgös lesz, ami a saját élvezetünket is elrontja. Ha kisgyerekkel tervezünk nyaralást, többnyire az ő szempontjai kerülnek előtérbe. Ehhez próbáljuk igazítani a sajátunkat is. Ha nem megy, akkor leadjuk a gyereket/gyerekeket a nagymamánál, és élvezzük a felhőtlen, gyerekmentes pihenést (ami, valljuk be, nagyon édes tud lenni!).

Nos, a kutyával ugyanez a helyzet. Aki kutyát tart, valószínűleg azért teszi, mert szereti a közös aktivitásokat, így nyaraláskor is az aktív pihenést választja. Tehát kirándul, túrázik, erdőt-mezőt jár, vagy akár olyan helyet választ, ahol akár közösen sportolhat is a kutyájával. Ma már erre is van számos alternatíva, pl. sok osztrák üdülőhely kínál ilyen lehetőségeket. De itthon is évről-évre szerveznek agilitys (kutyás akadályfutás, bővebben pl. itt) és egyéb kutyás sportos táborokat, ahol a kedvenc mellett a gazdi is sokat tanulhat, és mindenki jól szórakozhat.

A másik alternatíva a kutya leadása. Vagy megkérünk egy kedves ismerőst, hogy vigyázzon a kutyánkra, vagy beadjuk egy kutyapanzióba. Teljesen érthető és elfogadható ez is, hiszen csak azért, mert kutyát tartunk, még nem kell feltétlenül lemondani a városnézés, kulturális élménygyűjtés vagy éppen tengerparti fetrengés élvezetéről. Bevallom, én nem sokszor éreztem felhőtlenül jól magam kutya nélküli nyaraláson. (Azok a barátaink meg pláne nem, akiknél hagytuk őket! 🙂 ) Inkább a kutyákhoz igazítjuk a nyaralást, és olyan tevékenységeket választunk, melyeket közösen élvezhetünk. Szerencsénkre imádunk túrázni, kirándulni, kempingezni, és a vadvizeket is előnyben részesítjük a strandokkal szemben. A Balaton pedig azóta van nálunk „tiltólistán”, amióta a közterület-felügyelők kis híján megbüntettek, amiért póráz nélkül szaladgáltak a szabadstrandon. Ennek már tizenegynéhány éve, és azóta a helyzet csak rosszabb lett. Egy cikk szerint, ha szerencsések vagyunk, akkor megeshet, hogy találunk olyan helyet valahol a Balaton mellett, de inkább csak a közelében, ahol a kutya is bemehet a vízbe. Hát kösz, de ebből nem kérünk.

Azért a városnézésnek sem kell feltétlenül kimaradnia a programból

Azért a városnézésnek sem kell feltétlenül kimaradnia a programból

Helyette jártunk már falusi turizmus keretében Bodonyban, a Mártában, ahol szuper jól éreztük magunkat. Itt a kutyák is bejöhettek a házba. Azért voltunk olyan jófejek, hogy az ágyba nem engedtük be őket.

A bodonyi ház udvarán édes a pihenés

A bodonyi ház udvarán édes a pihenés

Voltak már velünk tengerparti nyaraláson is Brac szigetén, szerencsére csak a Magyar-tengerben tilos a kutyafürdetés. Irtó jókat úszkáltak ebeink, bár nem kis riadalmunkra a benyelt sós tengervíztől fehér habot hánytak. Kétségbeesetten hívtuk is az állatorvosunkat, hogy mi lehet a baj, de ő hamar megnyugtatott minket, hogy ez csak a sós víz hatása.

Úszás után ők is napoznak egy kicsit

Úszás után ők is napoznak egy kicsit

Brac, kemping, 2003. Azért jó, ha ketrechez vannak szokva, így a gazdik néha nélkülük is szórakozhatnak egy kicsit

Brac, kemping, 2003. Jó, ha ketrechez vannak szokva, így a gazdik néha nélkülük is szórakozhatnak egy kicsit

A kedvenc helyünk azért mégiscsak az Alpok. Hatalmas túrákat teszünk együtt, úgy 1500 méteren a nyári hőmérséklet is elviselhető, és bármikor lehet hűsölni egy jeges vizű hegyi patakban vagy tengerszemben. Persze ennek alapfeltétele, hogy jól bírják a kutyák (és mi is) a hosszú, fárasztó hegyi túrákat és a nagy szintkülönbségek leküzdését. A kempingezést mindannyian szeretjük, kutyáink imádnak velünk összebújni a sátorban a hálózsák alatt. Sőt, hideg hegyi éjszakákon kiváló ágymelegítőnek bizonyulnak.

Kutyákkal a világ tetején

Kutyákkal a világ tetején

Remek a kilátás!

Remek a kilátás!

Hűsölés a tengerszemben

Hűsölés a tengerszemben

Mi lehet szebb egy alpesi réten pózoló kutyánál? Két alpesi réten pózoló kutya!

Mi lehet szebb egy alpesi réten pózoló kutyánál? Két alpesi réten pózoló kutya!

Nektek milyen kutyával nyaralós élményeitek vannak? Esetleg tudtok ajánlani kifejezetten kutyabarát nyaralóhelyeket? Bátran osszátok meg a kommentekben!

“Lapzárta” után láttam a megosztást a Facebookon, hogy immár élményfürdő is várja a kutyusokat, sajnos egyelőre csak még a világ egy picit távolabbi üdülőhelyén, de reméljük sokan követik majd ezt a kezdeményezést! Bővebben itt olvashattok róla, sőt, van videó is! Coooooool!!! 🙂 Sőt, ha már a honlapon jártok, nézzetek körbe, mert itt sok kutyabarát helyet találhattok!

 

Bot

Bottal játszani szinte minden kutya imád. Olcsó, egyszerű, bárhol elérhető eszköz és nem kell rá különösebben vigyázni.

Remek móka, ha a gazdi eldobja, a kutya meg visszahozza. Kifli imádta ezt játszani, de tett bele egy csavart: nem adta egykönnyen vissza, úgy gondolta, a gazdi is dolgozzon meg érte. Szóval mikor már nyúltam felé, mindig odébb ugrott, hogy kergetőzzünk is egy kicsit. Így dolgoztatta ő a gazdit. No persze a gazdi azért túljárt a ravaszdi eb eszén, a mohóságára apellálva. Amint Kifli visszahozta a botot, rögtön mutatott neki egy másikat. Na, erre több se kellett Kiflinek, már dobta is el a régit, és futott a közben elhajított új bot után. Ca. 10 perc alatt tökéletesen le lehetett vele fárasztani, és eszébe sem jutott már a gazdit ugráltatni.

A bot persze veszélyes játék is tud lenni. Egyrészt azért, mert a kutyák előszeretettel rágcsálják. Ez még nem is lenne baj, de amit a kutya megrág, azt le is nyeli. A lenyelt élesebb faforgácsok pedig könnyen felsérthetik a bélését. Láttam én már kutyakakiban véres faforgácsot. Nos, ettől a perctől kezdve nem nagyon engedtem miszlikbe aprítani a botot. De más baleset is történt Kiflivel: a rövid lábú fajták hátránya, hogy a fejük túl közel van a földhöz. Kifli egy alkalommal olyan szerencsétlenül kapta el a botot, hogy felsértette vele a lágy szájpadlását, amit aztán az ügyeleten össze kellett ölteni. Persze ez nem rettentett el egyikünket sem a bottal való játszadozástól.

Botot rágcsálni jó!

Botot rágcsálni jó!

Nudli semmit sem imádott jobban, mint vízbe ugrani a botért. Amúgy is vízimádó volt, amint vizet szimatolt, már húzott is nyünyörögve arrafelé. Aztán a parton toporogva addig folytatta a nyünyörgést, amíg a gazdi nem keresett egy botot, amit a vízbe hajigálhatott neki. Ő pedig kéjes örömmel vetette magát a habok közé és úszott be a botért. De nem mindig találta meg. Ilyenkor kétségbeesetten kereste, és képes lett volna estig is keresni, ha be nem dobok neki egy mentőbotot, persze úgy, hogy jól lássa, és kihozhassa. Olyan is volt, hogy Kiflit küldte be a botért, majd a parton jól elvette tőle. Hiába no, anya csak egy van! 🙂

Na ide vele!

Na ide vele!

Úszóverseny a botért

Úszóverseny a botért

Na ki nyert?

Na ki nyert?

Bilbo kutyánk pedig képes volt saját magát elszórakoztatni a botokkal … mit botokkal, hatalmas faágakkal. Egyik kedvenc erdei időtöltése, hogy kiválaszt magának egy méretes faágat (mondjuk úgy 2-3 méterest), és azt cipeli, vonszolja, veszélyeztetve a körülötte békésen kirándulók testi épségét.

Bilbo számára ez egy aprócska bot

Bilbo számára ez egy aprócska bot

A bottal remekül lehet huzigálóst is játszani, csak legyen „kéznél” a gazdi vagy egy másik eb. A gazdival persze sokkal izgalmasabb, mert ha jól ráharap a kutya, akkor a gazdi botostul felemeli, és lehet repülni! 🙂

Egy szó, mint száz, a bot igen jó móka, csak legyen ott a másik végén a gazdi, mert nélküle azért ez sem az igazi.