Kutyát a gyereknek!


Kissé félve írom le ezeket a sorokat, mert ha a mai szememmel nézek a kezdő kutyás önmagamra, akkor bizony feláll a szőr a hátamon, hogy stílszerű legyek.

Az egész ott kezdődött, hogy gyerekkoromtól kezdve imádom az állatokat. Anno a szobám falát az Állatvilág magazinból szerzett poszterekkel tapétáztam ki. Sose felejtem a bohóchalat, ami az ágyam fölé került, és ahogy este lefekvéskor kissé szokatlan szögből pillantottam rá, mindig egy hátán fekvő, lógó fülű tacskóra emlékeztetett. (Hogy miért, arról a pszichiáterem, ha lenne, valószínűleg köteteket tudna megtölteni, de hagyjuk is ezt.) A szüleimet állandóan azzal nyúztam, hogy kutyát meg cicát szeretnék, így hát először lett egy hullámos papagájom, majd 3 aranyhörcsögöm, később egy totálisan vad sziámi cicám. Egyben hajthatatlanok voltak: kutyát azt nem!

Telt-múlt az idő, én is szülő lettem. Az már csak természetes, hogy az én gyermekem is szeretett volna kutyát. No, gondoltam vala, itt az idő, hogy megmutassam, nem vagyok én olyan kegyetlen szülő, mint anno az enyéim. Ha a gyerek kutyát akar, adjuk meg neki! (Ismerős?!) Aztán persze lázasan elkezdtük nézegetni a kutyafajtákat egy könyvből, hogy milyen kutyát is szeretnénk. Nézegettünk, olvasgattunk, melyik fajtának milyen tulajdonságai vannak, tartható-e a mi másfél szobás aprócska panellakásunkban, kedves-e, játékos-e, milyen a fizimiskája, stb. (Ez is ismerős?) Megállapodtunk, hogy a Beagle pont jó fajta lesz nekünk. Azért szemezgettünk a Border terrierrel is.

Aztán belenéztem a pénztárcámba. Majd elkezdtem igen meggyőzően magyarázni a gyereknek, hogy a keverék kiskutya az ugyanolyan jó, mint a fajtatiszta, sőt! Sokkal ellenállóbb a betegségekkel szemben, kedvesebb, okosabb, és nem utolsósorban olcsóbb. Ár-érték arányban tuti nyerő! Tehát, a hatodik szülinapja előtt egy héttel ellátogattunk a híres pécsi vásárba. Abban azért előtte hosszas eszmecseréket követően megállapodtunk, hogy a kutya neve Kifli lesz. Tehát ezen a némileg borzongós kora februári napon elbandukoltunk a pécsi vásárba, és megnéztük az eladó kiskutyákat. Már nem voltak túl sokan, mert ugye korán kelni azt nem szerettünk, de az evidens volt, hogy ilyen előkészületek után kutya nélkül hazajönni nem lehet. Így esett, hogy 250 Ft ellenében a kabátomba burkolva 1997. február 9-én hazavittük Kiflit.

Hát itt kezdődött az én kutyás életem. Sajnos abból az időből nem nagyon maradt meg kép, mert ez még a digitális fényképezőgépek korszaka előtt történt, de azért bemutatom Kifli kutyát nektek, akivel sok közös kalandunkat osztom majd meg veletek.

Elöljáróban csak annyit, hogy azóta sokan tették már fel nekem a kérdést: “A gyerek kutyát szeretne. Milyen fajtát válasszak?” Bár állítólag illetlen dolog kérdésre kérdéssel válaszolni, ám én ebben az esetben mindig extra illetlen módon visszakérdezek: “És Te? Te szeretnél kutyát?!” Aztán így folytatom: “Mert ha a válasz nem, akkor azt javaslom, felejtsd el a dolgot!” Hogy miért? Megtudhatjátok a következő epizódokból.

Kifli kutya ezen a képen már 11 esztendős. Gondoltátok volna?

Kifli kutya ezen a képen már 11 esztendős. Gondoltátok volna?

Azért egy dologban biztos vagyok: a 250 Ft-on vásárolt Kifli kutya bizonyult a legolcsóbb és egyben legdrágább, de minden kétséget kizárólag legeslegértékesebb szülinapi ajándéknak, amit valaha is adtam! De erről akkor én még semmit sem sejtettem …

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s